Két évtizeddel ezelőtt az online oktatást egy egyszerű, mégis hihetetlenül erős ígérettel mutatták be a világnak: szabadsággal. Szabad lennél a mindennapi ingázástól, szabad a hagyományos tantermi időbeosztás korlátaitól, és szabadon tanulhatnád azt, ami a legjobban érdekel, a számítógép képernyőjének fényénél.
Sok szempontból ez az ígéret valóra vált. Egy kis faluban élő férfi ma már hozzáférhet a Stanford előadásaihoz. Egy dolgozó szülő most már a gyermeke alvásideje alatt is tanulhat. Az idő múlásával azonban megtanultunk egy rendkívül értékes leckét: az információhoz való hozzáférés nem egyenlő az oktatással. Körülvehetjük magunkat könyvekkel, de ha nincs mód a haladás mérésére vagy arra, hogy ezekhez a könyvekhez irányítsuk magunkat, a legtöbben egyszerűen csak bolyongani fognak a könyvtárban, és nem csinálnak semmit.
Itt helyeződött át a figyelmünk. Túlléptünk azon, hogy mit tanulunk, és arra kezdtünk összpontosítani, hogyan tanuljuk azt. Az a közeg, amely ezt az információt hordozza, már nem pusztán technikai megoldás. Mostanra tanár, adminisztrátor, motivátor és közösségi központ egyszerre.
Ahogy figyeltük, hogy az online oktatás a statikus weboldalaktól a dinamikus, MI-vezérelt tanulási környezetekig fejlődik, mára világossá vált, hogy a platform fontosabb, mint valaha. Ez jelenti a különbséget aközött, hogy megtanulsz valamit, vagy valóban meg is érted.
Az első hullám – A szövegtől a beszédig
Ahhoz, hogy megértsük, miért ennyire kulcsfontosságúak ma ezek a platformok, először meg kell értenünk az eredetüket. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején az internet még csak kereste a helyét az oktatás világában. Az online tanulás, vagy ahogy gyakrabban nevezték, az „e-learning”, még mindig egy kísérlet volt arra, hogy az analógot digitálissá alakítsák.
Alapvető volt:
-
Egy egyetem vagy oktató feltöltötte az anyagait, jellemzően szövegalapúakat, egyetemi szerverre vagy egy egyszerű üzenőfalrendszerbe.
-
Ha kérdésed volt, e-mailben elküldted a professzorodnak, majd napokat vártál a válaszra.
-
Ha volt beadandód, csatoltad egy e-mailhez, vagy ha kicsit haladóbb voltál, feltöltötted egy egyszerű Dropboxba.
Az első nagy innováció a tanulásmenedzsment-rendszerek (LMS) megjelenése volt, ahol a Blackboard és a WebCT számított iparági szabványnak. Végre lehetett egy digitális központja egy kurzusnak. Végre lehetett egy helyen tárolni az osztályzatokat. Végre lehetett fórumokon beszélgetéseket folytatni vagy azonnal bejelentést küldeni egy teljes csoportnak.
Ez valódi forradalom volt az adminisztrációban, de gyenge helyettesítője a pedagógiának. Ezeket a rendszereket intézményeknek építették, nem diákoknak. Az iskola igényeit szolgálták, nem a tanulóét.
Gyenge felhasználói élményt nyújtott. Ezeknek a rendszereknek a használata olyan volt, mintha egy 1998-as kormányzati weboldalon próbálnál eligazodni. Kaotikusak voltak, nehezen használhatók, és nem ösztönözték a magával a tartalommal való interakciót. Lényegében digitális irattároló rendszerek voltak. Kinyitottál egy fiókot (a kurzusoldalt), kivettél egy fájlt (a PDF-et), elolvastad, majd visszazártad a fiókot. Nem volt visszajelzés, nem volt interakció a tartalommal, és nagyrészt a diákra volt bízva, hogy tartsa a tempót.
Abban sikeres volt, hogy megmutatta: az oktatás fizikai tantermen kívül is megvalósulhat, de azt nem bizonyította, hogy ez jól is működhet. Sok volt a lemorzsolódó, és azok számára, akik kitartottak, magányos élménynek tűnt. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha az online oktatás be akarja váltani az ígéretét, akkor magának a rendszernek kell tanárrá válnia.
A felforgatás – MOOC-ok és a hozzáférés demokratizálása
A 2012-es évet az oktatástechnológiai szakemberek köreiben „a MOOC-ok évének” nevezik. A tömeges nyílt online kurzusok látványosan törtek be a köztudatba, ami nem kis teljesítmény. Kockázati tőke támogatásával olyan szervezetek, mint a Coursera és az Udacity álltak az élére ennek a hullámnak, nonprofit kezdeményezések, például a Harvard-MIT-féle edX támogatásával. A céljuk az volt, hogy feje tetejére állítsák a hagyományos LMS-modellt.
Míg kezdetben az adminisztráció volt a fő fókusz, a MOOC-ok az elérhetőségre koncentráltak. Az ígéret egyszerűen túl jó volt ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni:
tanulj ingyen a legjobb Ivy League-oktatóktól, több százezer társaddal együtt.
A média megőrült, és ezt a hagyományos egyetemek végének kiáltotta ki: „Miért fizetnél évi 50 000 dollárt egy egyetemnek, amikor pizsamában is tanulhatsz a legjobb oktatóktól?”
Technológiai szempontból ez fontos időszak volt több kulcsfontosságú előrelépés számára. Először is ott volt a videóelőadás: a diákok többé nem korlátozódtak statikus tartalmak olvasására; most már nézhették, ahogy az oktatók tanítanak, kézírásfelismeréssel és grafikákkal kiegészítve.
Másodszor, a MOOC-ok megoldottak egy komoly problémát: a skálázhatóságot. A régebbi LMS-rendszerek 200 egyidejű bejelentkezésnél összeomlottak; a MOOC-rendszerek felhőinfrastruktúrára épültek, amely képes volt több millió felhasználót kiszolgálni. Használhattak automatizált kvízeket és egymás által értékelt esszéket, vagyis egyetlen kurzust oktatói asszisztensek hadserege nélkül is lehetett tanítani.
A MOOC-ok azonban továbbra is meglehetősen korlátozottak voltak:
-
Nézz meg egy videót
-
Tölts ki egy kvízt
-
Nézz meg még egy videót stb.
A lemorzsolódási arány rendkívül magas volt, gyakran 90% felett. Az, hogy egymillió diákot ültetünk egy videó elé, még nem jelent tanulást.
Amit ebből a MOOC-felforgatásból érdemes megérteni, az az, hogy sosem arról volt szó, hogy az oktatáshoz való ingyenes hozzáférés majd mindent megold; hanem arról, hogy maga a platform hatással van a tanulói eredményekre. Akik fennmaradtak, megtanulták, hogy az információ egyszerű közvetítése nem elég; a tanulói utat tudatosan meg kellett tervezni.
A modern korszak – Miért maga a platform a pedagógus
Ma az online oktatás harmadik szakaszában járunk. A technológia adott, a tartalom bőségesen elérhető, és a felhajtás elmúlt. A modern korban a platform identitása alapvetően megváltozott. Már nem csupán egy hely, ahol a tanulás történik. Résztvevője a tanulási folyamatnak. Ő a pedagógus – a tanár.
Ennek oka három kritikus fejlemény, amelyek megkülönböztetnek egy modern és hatékony platformot az ősi elődeitől.
Interaktivitás és bevonódás
Az emberi agy nem passzívan tanul. Egy videó megtekintése, még ha fantasztikus videóról is van szó, ugyanolyan kognitív tevékenység, mint a tévénézés. Az információ nézése ugyanolyan, mint egy szappanopera nézése. Az információ befogadódik, de súrlódás vagy aktivitás nélkül nem rögzül. A modern platformok ezt a problémát úgy oldották meg, hogy interaktivitást építettek be a tartalomátadás mechanizmusába.
A videó már nem egy egyórás előadás. Mikroleckék sorozata. Öt perc videót azonnali kvíz követ. Nem tudsz továbblépni, amíg nem adod meg a helyes választ. A videó megáll, és azt mondja: „Mire utalt az imént a professzor?” Az emberi agy kénytelen átváltani befogadó módból felidéző módba.
Az aktív felidézés az egyik tudományosan leginkább igazolt technika az információ agyban való megőrzésére. A platform már nem egy videóképernyő. Olyan tanulótárs, amely nem engedi, hogy lusta legyél.
Közösség és egymástól való tanulás
A korai online kurzus legnagyobb gyengesége az elszigeteltség volt. Egy számítógép képernyőjét bámuló diák szomorú látvány, a szomorú alakok pedig lemorzsolódnak. Az új platform felismeri, hogy a tanulás alapvetően társas tevékenység. Felismeri, hogy a tartalom architektúráját a közösség architektúrájával kell összehangolni.
A legjobb platformok ma már kifinomult vitafórumokat kínálnak, amelyek túlmutatnak a hagyományos szöveges beszélgetésszálon. Ezeket kínálják:
-
Gamifikáció a segítőkész diák jutalmazására
-
Lehetőség virtuális tanulócsoportok létrehozására időzónák szerint.
-
Élő, interaktív foglalkozások, ahol a diákok még az oktatót is megszavaztathatják.
Ha a platform sikeres, a diákok el fognak kezdeni egymást tanítani. Elkezdenek majd segíteni egymásnak a fogalmak megértésében a hozzászólásokban, és a platform csupán a beszélgetés házigazdája lesz, nem az üzenet közvetítője.
Adatok és személyre szabás
A legnagyobb előrelépés az adatok használata. Minden kattintás, minden megtorpanás, minden hibás válasz egy kvízben információdarab. Ezt a múltban nem vették figyelembe. Ma egy intelligens program ezt az információt felhasználja az élmény javítására.
Ha egy diáknak gondot okoz egy bizonyos matematikai feladat, a program ezt észleli, és beilleszt egy videót arról a feladatról, mielőtt engedné a diáknak a továbblépést. Ha egy diák gyorsan áthalad a program egy adott részén, a program átugorhatja az alapanyagot, és haladó anyagot vezethet be. Ez egy erősen személyre szabott élmény. A program jobban ismer téged, mint te saját magadat. Olyan, mintha egy tutor mindent tudna rólad, és pontosan tudná, mikor van szükséged segítségre.
Gyakorlati tippek a platform kiválasztásához
Ahogy most már tudjuk, a platform nagymértékben meghatározza az élményt, amelyben részünk van. De hogyan válasszunk egy jót? Olyan diák vagy, aki új készségeket szeretne szerezni? Vagy dolgozó ember vagy, aki tanúsítványt szeretne szerezni? Az ajtón szereplő név már nem olyan fontos, mint egykor volt. A felhasználói felület minősége és a szoftver intelligenciája ma már ugyanilyen fontos.
Ha egy online kurzust vagy képzési programot nézel, itt van öt konkrét dolog, amit magával a platformmal kapcsolatban keresned kell:
Mobilos hozzáférhetőség és szinkronizálás
Az élet nem egy íróasztalnál történik. Egy jó platform ezt tudja, és biztosítja, hogy mobileszközön is használható legyen. De itt nem áll meg annál, hogy jól nézzen ki egy okostelefonon. Nem, ennél többet kell nyújtania. Képesnek kell lenned arra, hogy a számítógépeden elindíts egy videót, majd az okostelefonodon fejezz be egy kvízt anélkül, hogy azon kellene aggódnod, hol tartasz. Ha ahhoz köt, hogy egy íróasztalhoz láncolva ülj, akkor az előző évtizedben ragadt.
Közösségi központ jelenléte
Keress embereket. Mielőtt elköteleződsz, nézd meg a közösséget. Van fórumuk? Aktív? Tudsz más diákoknak üzenetet küldeni? Részt vesznek az oktatók vagy a tanársegédek a közösségben? Az rossz jel, ha egy közösség elzárja a diákokat egymástól. Olyan közösséget szeretnél, ahol van egy "vízautomata melletti" tér a spontán, beszélgetésen keresztüli tanulásra.
A tartalmi formátumok változatossága
Ha a kurzus teljes tartalma csak egy beszélő fej egy videóban, légy óvatos. A legjobb kurzusok többféle formátumot használnak. Keress olyan funkciókat, amelyek lehetővé teszik a videó átiratának letöltését és gyors átfutását. Keress olyan funkciókat, amelyek lehetővé teszik a videó interaktív átiratát, amely kiemeli a szavakat, ahogy elhangzanak. Keress diagramokat és szimulációkat. Keress virtuális valóság komponenst egy fizikai alapú kurzushoz. Minél több módon tudja az agy kódolni az információt, annál jobban megmarad.
Következtetés
Az online oktatás fokozatosan fejlődött: a tartalom egyszerű online közzétételétől a világszínvonalú előadások biztosításáig, amelyek ma már bevonódást, közösséget és személyre szabást igényelnek.
Az internet hullámai: egy könyvtár, aztán egy tévéközvetítés, majd egy intelligens ökoszisztéma.
Az interneten rengeteg tartalom van, köztük ingyenes előadások szinte bármilyen témában. Ami hiányzik: struktúra, visszajelzés, motiváció – ez most a platform feladata. Egy jó platform több mint egyszerű információszolgáltató. A megértést, a megtartást és az alkalmazást is támogatja.
Az egyetem neve lényegtelenné válik, de a tanulási felület intelligenciája kulcsfontosságú lesz. Többé nem az lesz a kérdés, hogy „Hol tanultál?”, hanem az, hogy „Hogyan tanultál?”
A hozzáférés az első lépés, de egy jó platform át is vezet az ajtón.
